#Vidékfejlesztési Minisztérium (VM)






Fazekas Sándor: a föld magyar kézben marad

Európa egyik legszigorúbb és leginkább gazdabarát földtörvénye a közelmúltban elfogadott magyar jogszabály, amely garancia arra, hogy e nemzeti kincs végérvényesen hazai kézben marad - jelentette ki a vidékfejlesztési miniszter a Föld-ünnepen és Jászsági Aratónapon szombaton, Jászapátiban.

MTI






Öt trafiknak örülhet az államtitkár veje

Öt trafikra nyert koncessziót a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdálkodásért felelős államtitkárának, Czerván Györgynek a veje, Galbács Ferenc – tudta meg a hvg.hu. A gazdászként dolgozó és fogathajtó férfi azt mondta lapunknak, hogy apósának nincs köze ahhoz, hogy nyert a pályázaton.

Csikász Brigitta

Egyre több önfeljelentés érkezik Budai Gyulához

Már 16 eljárás indult termőföld jogosulatlan megszerzése miatt. Napi rendszerességgel érkeznek a vidékfejlesztési tárcához zsebszerződésekkel kapcsolatos bejelentések, köztük sok önfeljelentés is. Ezeket automatikusan továbbítják a megyei rendőr-főkapitányságokra.

MTI



Továbbra is összefog a VM és a Magyar Turizmus Zrt.

Folytatja 2013-ban is a 2007-ben megkezdett együttműködését a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) és a Magyar Turizmus (MT) Zrt. Erről írt alá stratégiai megállapodást Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár, valamint Denéné Tóth Marianna, az MT Zrt. vezérigazgatója csütörtökön az Utazás kiállításon.

MTI



Multik vs magyar méhek 1:0

Szükségünk van itthon is tömeges méhpusztulásra? – teszik föl a kérdést a Greenpeace munkatársai. A tét nagy: a méhek gazdasági jelentősége alig felbecsülhető, ők porozzák be szinte az összes zöldséget és gyümölcsöt, populációjuktól az egész emberiség élelmezése szorosan függ.